Április 11. József Attila születésnapja, a magyar költészet ünnepe. Lillafüreden írta az Ódát, a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét. A Függőkertben ott áll a szobra, s művei közül is olvashatunk néhányat kőbe vésve a Költészet teraszán. Ennek kapcsán már olvashattak egy válogatást különböző alkotásokból.

Az idén április 11. a hónap 2. szombatjára esik. Akik rendszeresen látogatják a tematikus városnézéseket, már tudják: ilyenkor felfedezzük, kicsit más szemmel láttatjuk Miskolcot. Az aktuális téma most természetesen az irodalom.

A magyar költészet napján belvárosi helyszíneket, emléktáblákat, szobrokat mutatunk meg, amelyek egykori költőóriásokra emlékeztetnek minket, és olyan helyeket is, amelyeket megénekeltek műveikben az alkotók. A séta nemcsak térbeli barangolást jelent ez esetben, hisz a műfajokban, a stílusokban és az időben is kalandozunk: Szrogh Sámuel 1800-as művétől ma is Miskolcon élő kortárs költő egy-egy műve közt eltelt 2 évszázadban is.

A városnéző sétát – még ha most csak képletesen szólva is – mint mindig, a Tourinform irodából indítjuk. Csak néhány lépés innen a Miskolci Nemzeti Színház melletti szoborpark, ahol Déryné szobra is áll. Bár a korának egyik legnagyobb színésznőjét nem íróként szoktuk emlegetni, mégis szívesen idézzük naplójának részleteit Miskolcra érkezésükről:

"Már akkor minden ház ablakából gyertyavilág özönlött felénk, alacsonyabb, magasabb házakból egyaránt. Szép este volt, s bár késő, de mégis sok csinos nép sétált az utcákon.... A Korona előtt, de csak az utcán, a nők, kik sétáltak, mind megállottak. Ez így tartott egy kis ideig, és gondolám, hiszen itt urak vannak, ez víg város, itt jó lesz nekünk."

 A színház mellett a sarkon balra fordulva a Déryné utcán folytatjuk a nézelődést. A színház falán több emléktábla is látható; ezek egyike Jókainak és feleségének, a miskolci születésű Laborfalvi Rózának állít emléket, akik a Miskolci Nemzeti Színház jelenlegi épületének 1857-es megnyitóján is részt vettek. És ha már a jeles épületről beszélünk, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a később épült tűztorony versírásra ihlette Móricz Zsigmondot. A költemény a Színészmúzeum kiállításán is olvasható.

A Déryné utcán a Hősök terére jutunk, ahol 2 olyan emléktábla is található, amelyek kapcsolatosak az irodalommal. A Berzeviczy Gergely Szakgimnázium falán az iskola egykori diákjának, Lengyel Menyhértnek az emléktáblája látható, ő írta Bartók világhírű művének, a Csodálatos mandarinnak a történetét.

A tér másik oldalán, a Földes Gimnázium falán a miskolci születésű Dayka Gáborra emlékeztet a tábla.

A Hősök teréről a Kakastemplom felé vesszük az irányt. A templom melletti kis téren áll Lévay József szobra, amelynek a talapzatán látható domborműveket is érdemes szemügyre venni.

Lévay korának nemcsak jeles költője és műfordítója volt, hanem Szemere Bartalan írnoka, majd Borsod vármegye főjegyzője, alispánja is. Református volt, és tanárember; a ma az ő nevét viselő gimnázium emlékszobájában személyes tárgyai is megtekinthetők. Az ő nevéhez fűződik az egyik avasi asztaltársaság működése is. Negyedszázados főjegyzői munkásságának elismeréséül aranytollat kapott, 1910-ben Miskolc város díszpolgára lett, és még életében utcát neveztek el róla.

A Kakastemplomtól a Kossuth utcán indulunk vissza a főutcára. A 11. sz. ház falán tábla emlékeztet arra az irodalmi estre, amelyet Illyés Gyula és Szabó Lőrinc részvételével tartottak 1956. október 23-án.

Ahogy kiérünk a Széchenyi utcára, szembetűnik a Sötétkapu jellegzetes épülete.

Csorba Piroska, ma is Miskolcon élő költő így ír A nyitott kapuk városa c. költeményében:

"... Várakozni mint néma kapuboltozat a félhomályban
mikor a házak ablakszemei becsukódnak...
...Kitárni szívemet ahogyan a város tárja ajtótlan kapuit
az égtájak felé
s várni a közelről és távolról érkezőt."

A Sötétkaputól a Városház tér felé folytatjuk a sétát. Az 5. sz. ház falán Petőfi-emléktábla hívja fel a figyelmet arra, hogy itt is járt a költő.

Petőfi Sándor miskolci látogatásairól két költemény is tanúskodik. Az első ezek közül a Keresztúton állok... címet viseli. Az 1847-es Alkony című művében a Diósgyőri vár környékéről látható, júliusi naplementéről írt. Miskolcon töltött "nyaralásáról" pedig egy elragadtatott hangvételű beszámolót írt Kerényi Frigyeshez címzett Úti leveleiben.

A Városház téren a Fráter György Gimnázium épülete az egyik legszebb. Mellette a Zárdakápolna kis tornyos épülete bújik meg, ahová az iskolából közvetlenül is át lehet menni.

Itt, az egykori érseki leányiskolában tanított Kaffka Margit, aki Hangyaboly c. regényében az itteni élményeit is feldolgozta. "Jó a templom padjain ülni kedves tavaszi zsibbadásban, hosszú délutáni órákon - tömjén­füstben és virágillatban hallani a szószékről újra meg újra a drága naiv, örök legendát; ... Világiak is, a város szép asszonyai, sőt szerelmes ifjai is ismerték, szerették, látogatták e virágos, muzsikás szép-szép tavaszi ájtatosságot; e Mária-litániákat a zárdatemplomban. S a bennlakók néha, kivonuláskor idegen úri ruhás férfiakat láthattak mosolyogva, levett kalappal álldogálni a csarnokban."

  A szomszédos épület falán Márai Sándor édesapja, Dr. Grosschmid Géza, a "kassai polgár" emléktáblája látható. Miután Kassáról Magyarországra kényszerült áttelepülni, Miskolcon lett királyi közjegyző. Szemközt, a Megyeháza udvarán áll a Márai Sándor emlékére készült alkotás..

Ha a Városház térről a Hunyadi utcán folytatjuk a sétát, először Lévay József, majd kis idő múlva Déryné egykor lakóházaihoz jutunk; mindkettőn míves tábla jelzi az egykori lakókat.

Ha visszafordulunk az Avas felé, először a református templomot keressük fel, ahol a 17. században Miskolci Csulyak István hirdette Isten igéjét.

Az ódon templom szerepel többek közt a református költő, Balázs Győző egyik versében is, de a későbbiekben is többen megénekelték.

A templom mellett található a város 34 temetője közül a legrégebbi. Itt nyugszanak a Latabárok, valamint több egykori egyházi és városi méltóság. Itt találjuk annak a Szrógh Sámuelnek a sírkövét is, aki 1800-ban versbe szedte Miskolcznak javait.

A temető fölött az avasi pincesorok sok titkot őriznek. Kedvelt helye volt ez mindig a miskolciaknak és az idelátogatóknak egyaránt. Szívesen időzött itt pl. Móricz Zsigmond vagy Móra Ferenc is, aki vallomása szerint "itt volt utoljára boldog". De szerette az Avast a város szülötte, a 120 évvel ezelőtt született Szabó Lőrinc is. Egy rádióriportban a következőképpen beszélt róla: "A városnak éppúgy nevezetessége, éppúgy emblémája ez a dombocskányi, jókedvű hegyóriás, mint ahogy jelképe a nemegyszer bajba jutott, meghökkent ravaszságnak, a tűnődő huncutságnak a béka, mely tudvalevőleg a miskolci kocsonyában pislog. Az Avas az Miskolcnak, ami Debrecennek a Nagyerdő, vagy ami Párizsnak az Eiffel-torony."

Az Avashoz közel, a Mindszenti templom mögött folytatjuk a sétát, ahol a Szabó Lőrinc nevét viselő könyvtár található. Az egykori Doleshall-kúria kertjében áll a költő mellszobra.

A könyvtártól visszakanyarodunk a sokak által kedvelt Szinva teraszra, amelynek közepén a csobogó kőperemén Szrógh Sámuel 220 éve írt versének kezdősorai olvashatók.

A lényeg azonban a költemény befejezése:
"... A Ki nem vólt Miskólczon.
Nem tudja a Boldogságot hol ülhet a fő pólczon."

Idegenvezetés, fotók: Kupcsik Sarolta