Laborfalvi Róza a XIX. század egyik legünnepeltebb magyar színésznője, híres tragikája Miskolcon látta meg a napvilágot 1817. április 8-án. A valódi neve, melyen anyakönyvezték Laborfalvi Benke Judit volt.

Fotó: #hellomiskolc

 Szinte beleszületett a színházi világba, ereiben szinte "színészi vér" csörgedezett. Édesapja ugyanis a székely származású Benke József színész, nemesember, „első generációs színigazgató”, majd tanár volt. Édesanyja pedig Rácz Zsuzsánna, színésznő.

 Ma már Miskolcon nem áll az egykori szülőház, melyben a tragika felcseperedett, de az épület helyét  emléktábla jelzi a Tárkányi utca Fazekas felőli sarokházán.

 Judit nem sokáig maradt Miskolcon, ugyanis édesapja 16 éves korában felutazott vele a fővárosba és felajánlotta őt a Budai Magyar Színháznak.

Laborfalvi Róza fiatal színésznőként (Kép forrása: epa.oszk.hu)

 A színészlány első igazi sikerét a „Rolla halála” című színműben aratta. Egy időre visszatért Miskolcra, ahol Kántorné Engelhardt Anna, a nagy tragika vette szárnyai alá. Olyan tehetséges volt, hogy állítólag egész operákat énekelt el hallás után. Három nap alatt képes volt betanulni, és elő is adni egy teljes szerepet.

Barabás Miklós: Laborfalvi Róza (forrás: wikimedia)

 Édesapja rendszeresen látogatta az előadásokat, amelyeken szerepelt, de nem adott túl sok önbizalmat lányának. Folyamatosan kritizálta őt a színfalak mögött. Judit nem sokáig bírta a zsarnokoskodást, és megszakította minden kapcsolatát a családjával.

 Elhagyta a Benke vezetéknevet és a Judit keresztnevet, a Laborfalvi-t y végződéssel írta, és ezentúl a Róza keresztnevet használta. 1837-ben sorsában nagy változás következett be, ugyanis leszerződtette a Nemzeti Színház. Ezek után 32 esztendőn át töltötte be a színház vezető tragikájának helyét.

 Rózát a kortársak igéző teremtésként írták le. Korának szépségideáljának tekinthető. Ezt bizonyítja a „világszép Róza" becenév. Elragadó tekintetű, fekete szemű, nyúlánk „királyi” termetű nő volt, alt hanggal és klasszikus szépséggel. Énekét egy alkalommal Széchenyi István fennhangon dicsérte: "Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha". Érdemes tudni róla, hogy adottságai kreativitással is párosultak, ahogy Déryné is maga tervezte és varrta csodás jelmezeit, Laborfalvi Róza is maga készítette számos színpadi öltözékét.

 Az akadémikus festészet magyar úttörője, Orlai Petrich Soma Rózáról készült festménye a róla kialakult romantikus "szépségképet és eszményt" sugározza.

Orlai Petrich Soma: Laborfalvi Róza (forrás: PIM)

EGY PERZSELŐ SZERELEM LEGENDÁJA

 A magyar irodalom órák tananyagát képezi az a történet, mely szerint Róza a későbbi férjével Jókai Mórral 1848. március 15-én találkozott először, amikor a Bánk bán díszelőadás után áhítattal feltűzte az ifjú Jókai kabátjára a kokárdát, és még egy csók is elcsattant a nyílt színen. Óriási taps és éljenzés fogadta az eseményeket, amely egyfajta elterelési hadműveletként is megállta a helyét. A tömeg ugyanis eléggé felpaprikázódott, amikor Táncsics Mihályt nem látta a színpadon.

 Rózát és Jókait pedig nem sokkal ezután már karonfogva látták sétálni Budán. Az események értékéből semmit sem von le az a tény, hogy állítólag már sokkal hamarabb is összefuthattak közös ismerősüknél Szigligeti Edénél, és a kokárda kitűzése egy gesztusként is értelmezhető a közönség felé szerelmük kifejezésében.

Laborfalvi Róza mint Gertrud  - Barabás Miklós litográfiája 1846-ból. (forrás: wikimedia)

 Szerelmüket beárnyékolta, hogy a családjaik, barátaik nem nézték jó szemmel a kor társadalmi normájához nem illő párkapcsolatot. Róza ekkor 31 évesen, apa nélkül nevelte 12-13 éves gyermekét. Jókai Mór nála 8 évvel fiatalabb, kezdő író volt még, akit édesanyja és Petőfi Sándor is óva intett a „kalandozónak” tartott színésznőtől.

Telepy Károly festménye Jókainé Laborfalfalvi Rózáról. (forrás: mek.oszk.hu)

 Mégis Róza és Mór(ic) szerelme a kezdődő szabadságharc egyik jelképe lett, amit se Petőfi Sándor, sem a szigorú anyós tervei sem tudtak széttörni. A frigy már az 1848-as esztendőben megköttetett, titokban Rákoscsabán egy falusi plébános által.

 Róza ezután hűségesen kitartott férje mellett, és segített a Bükk kis falujában Tardonán rejtőzködni a szabadságharc leverése után. Még menlevelet is szerzett neki Klapkától. Később házasságukat inkább mitikus tisztelet vette körül, egészen a színésznő haláláig. Jókai az "élete nemtőjének" nevezte az erős akaratú asszonyt.

 Jókai Mór sokszor feleségéről mintázta regényeinek hősnőit például a Politikai divatokban és a Tengerszemű hölgyben. A Dalma című drámájában a főszerepet is neki szánta.

Jókainé Laborfalvi Róza a Dalma című drámában.

A ROMANTIKUS IDEÁLLAL SZEMBEN: A KÜLÖNC SZÍNÉSZNŐ ÉS A KISMALAC

 Házasságuk mítoszához hozzátartozik, hogy a kortársak úgy tartották a Róza asszony túl akaratos volt férjével szemben. Lánya szerint egyenesen hadvezérnek kellett volna születnie.

 Mindennapi életük sem éppen a romantikus ideált testesítette meg. Amikor a színésznő már visszavonult, éa Pesten, a Stáció - mai Baross utcában - laktak egy tizenegy szobás házban, két szobát Róza szalonnak rendezett be reneszánsz bútorokkal. Mindez persze a külsőségekhez tartozott, mert Jókainé nem éppen úrinőhöz illően háziasszonyi teendőkbe vetette bele magát: tyúkokat nevelt, csibéket és kislibákat gondozott. Ezen kívül télen a városi ház udvarára tereltette díszes állatseregletét: két lovat, hízót, teheneket és hat kutyát.

 Ezeken kívül Jókaiéknál lakott még néhány kanári, vörösbegy, stiglic, gerle és egy állandóan kiáltozó kakadu. Az asszonynak a kedvence egy malacka volt, amely úgy röfögött az ebédlőben, mintha csak a családhoz tartozna. Róza annyira szerette kis kedvencét, hogy a hálószobájában selyempaplanban altatta.

JÓKAINÉ ÉS MISKOLC

 Róza miközben a nemzet nagy dívájaként aratta le a babérokat nem feledkezett meg szülővárosáról sem.  Ha családjára - és főleg 1855-ben elhunyt édesapjára - nem is, de Miskolcra mindig jó szívvel emlékezett. Miskolcon először 1843-ban vendégszerepelt, a legelső miskolci színház leégésének évében. Két francia színdarabban lépett fel: az „Egy nap kacérságban” és a „Velencei nő”-ben.

 Újabb emlékezetes vendégjátéka városunkban a második színház kapuit megnyitó ünnepségen volt 1857-ben. Szeptember 3-án Jókai Mór beszéde után lépett a világot jelentő deszkákra.

Jókainé és szerepképei. (kép forrása: wikimedia)

 Két évvel később Latabár Endre társulatában Schiller Stuart Máriáját alakította. Ebben az esztendőben a kiváló, korszakos jelentőségű, drámai színésznő visszavonult a színészi pályától.

 Több mint húsz évvel később fél évszázados színpadra lépését egy ünnepségsorozattal tisztelték meg. A miskolciak ekkor ezüstkoszorút ajándékoztak a tragikának, valamint a miskolci színházi választmány levélben fejezte ki, mennyire büszke „szülöttjére”. Erre válaszul az akkor már hatvanhat éves színésznő úgy döntött, hogy szülővárosa közönsége előtt is búcsúelőadást tart.

 Jókainé Laborfalvi Róza lányával – a másik Rózával – "Hegedűsnével" december 17-én érkezett Miskolcra. Látogatásáról így nyilatkozott: „Szívem vezetett ide, kedves szülővárosomba. Innen kísért hosszú művészi pályámra az első >>Isten vezéreljen<<, s itt fogadjon az utolsó >>Isten hozott<<.”

Jókainé Laborfalvi Róza búcsújátékának idején, 1883-ban. (Kép forrása: mek.oszk.hu)

 Két nappal később Shakespeare Coriolanus című színdarabját mutatták be. A búcsúfellépést megnézte Jókai Mór is, aki a Korona-szállóban szállt meg, és második szülővárosának nevezte Miskolcot.

 Az előadásra többszörösen túljelentkeztek, végül 1800 vendéget fogadott a nézőtér. Szendrei János így írt erről várostörténetében: „a színművészet és a költészet koronásai ültek ünnepet szerény falaink között”. A kortársak szerint ez volt a korszak legrangosabb színházi eseménye.

 Jókainét három esztendővel később 1886. novemberében érte utol a halál. Ravatalát a Nemzeti Színház csarnokában állították fel. Így búcsúzott tőle egy egész nemzet. Testét a Kerepesi temetőbe helyezték örök nyugalomra.

Jókai Mór és Laborfalvi Róza közös emléktáblája a Miskolci Nemzeti Színház falán. Fotó: #hellomiskolc

 Miskolcon Róza édesapja – Benke József – és a családja nyugszik a Mindszenti temetőben. Laborfalvi Róza nevére 1923-tól egy utca is megemlékezik, amely a Deszka templom előtt fut el. Jókai Mórral közös emlékük a Miskolci Nemzeti Színház falán, 2001-ben került átadásra.

 A színésznő bronzból készült mellszobra – melyet Szanyi Borbála készített - 2010-től tartja figyelemmel a Miskolci Nemzeti Színház új tehetségeit a művészház bejáratánál.

Felhasznált irodalom:

Dobrossy István, Gyarmati Béla: Legendák, anekdoták, emlékek a miskolci színjátszás történetéből. Miskolc: Nazar Bt. 2007.

Osgyán Edina: Jókai Mór és Laborfalvi Róza pesti otthonai. 2002. május In Magyar Nemzet

Nagyasszonyok blog: Jókainé Laborfalvi Róza. http://nagyasszonyok.blog.hu 2016.03.09.

Laborfalvi Róza, a “világszép Róza” cultura.hu 2016. http://cultura.hu/kultura/laborfalvi-roza-elete/