A budapesti Magyar Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti Cifrapalota, a régi debreceni Megyeháza, a kiskunfélegyházi Városháza, a szegedi Reök-palota - mind egy-egy közismert példája a magyarországi szecessziós építészetnek. Sokaknak nem Miskolc jut eszébe a szecesszió kapcsán, pedig itt is van mit megmutatni, legfeljebb több idő kell hozzá, mint más vidéki városokban, hiszen nálunk nagy távolságra vannak egymástól ezek a szecessziós gyöngyszemek. A sorozat első részében a belváros régi bankpalotáinak homlokzatait, az egykori elegáns bérházak kapuinak, korlátainak míves díszítéseit és sok más apró szépségét mutatjuk be - a teljesség igénye nélkül.

A város főutcájának, a Széchenyi utcának máig meghatározó épületei nagyrészt a 20. század elején épültek. Ilyen a Hajós és Villányi cég tervezte Hitelintézeti Palota épülete, amelyet alig több mint egy év alatt építettek fel. Külön említést érdemelnek a ház kapui és vasrácsai, valamint az erkélyek és loggiák.

Az egykori Hitelintézeti Palota déli homlokzata (fotó #hellomiskolc)

Szintén városképi jelentőséggel bír a Weidlich-palota, amely a magyar városi szecesszió számos jegyét viseli magán. Az építtető Miskolc egyik leggazdagabb kereskedője és egyben egyik legjobb adófizetője, Weidlich Pál volt, aki a város akkori legnagyobb bérpalotáját terveztette meg Hajós Alfréddal. A bérlakásokon kívül elegáns, a főutcára nyíló üzleteket is nyitott, a körfolyosós bérház udvari helyiségeiben pedig további 24 kereskedés és szolgáltatás várta a vevőket, köztük könyvnyomda, borbély és dohányáru-kereskedés. Az épület pincéjében működött az "Apolló mozgókép-színház".

A "Weidlich" déli homlokzatának részlete az Avasról (fotó #hellomiskolc)

 Az épület kapuzata külön említést érdemel, hiszen technikailag igen ritka és érdekes megoldást alkalmazott a tervező: mivel az áruszállítások miatt nagy kapura volt szükség, a hagyományos nyíló szárnyú kaput helyhiány miatt itt nem lehetett beépíteni, az egész kaput le lehet ereszteni a pincébe! A szerkezet és a kapu máig az eredeti, és több mint 100 éve működik! Mindez a Demeter testvérek épület- és műlakatosok műhelyében készült Miskolczon - ahogy a tábla máig hirdeti.

 (fotó #hellomiskolc)

 A belvárosi rekonstrukciók során néhány épületnek megváltozott a főutcai képe, de kevesebb figyelmet szenteltek a hátsó udvaroknak, homlokzatoknak. A későszecesszió szép példáját láthatjuk egy olyan lakóházon, amelynek déli, egykor a Szinva patakra néző homlokzata még őrzi az eredeti geometrikus formákat, díszeket. Tervezője Árva Pál.

 Későszecessziós lakóház (fotó #hellomiskolc)

A Széchenyi utca alsó szakaszának egyik legimpozánsabb épülete az egykori Borsodmegyei Takarékpénztár palotája. Sajnos tervezőjének és kivitelezőjének kilétét nem ismerjük, erről nem maradt fenn semmilyen dokumentáció. A hajdan parádés, grandiózus külsőt csak részben sejteti a sok átalakításon átesett épület. A későszecessziós hármas tagolású szimmetrikus homlokzat, az elegáns erkélyek azonban még ma is sokat sejtetnek az egykori hangulatból. A kapu szintén a Demeter testvérek műhelyében készült, s a bejáratot különlegessé teszik az oroszlánkarmú kőgriffek, amelyek hosszú ideig a padláson várták, hogy a rekonstrukció befejeztével visszakerüljenek a főhomlokzatra.

 Griffek őrzik a bejáratot (fotó #hellomiskolc)

A közelben található az az impozáns saroképület is, amelyet Neumann-palotaként emlegettek annak idején. A sarokház homlokzati tagolása mindkét utcafronton azonos, a homlokzati díszek rengeteg geometrikus elemet tartalmaznak, s az épület különleges díszei az erkélyek szecessziós vaskorlátjai.

Díszes szecessziós erkély a sarokpalotán (fotó #hellomiskolc)

A belvárosban számos más épület mutat szecessziós vonásokat, de ezeket a kincseket nemcsak a homlokzatokon vagy a lépcsőházakban kell keresni, hanem olykor a belső terekben. Igazán különleges a város egyik legrégibb patikájának, a Kígyó gyógyszertárnak a berendezése, amely eredeti üvegajtóival, faragott szekrényeivel igazi gyöngyszem.

Míves szekrény a Kígyó patikában (fotó #hellomiskolc)

A 19-20. század fordulójának egyik meghatározó stílusirányzata azonban nemcsak az építészetben, hanem a képző- és iparművészetben is változásokat hozott. Ebben a korszakban számos olyan kiállítást rendeztek, amelyeken neves művészek által tervezett vagy készített használati tárgyakat is meg lehetett vásárolni, hisz pl. egy Zsolnay-váza vagy -étkészlet a művészi értéken túl praktikus funkcióval is bír. A kisebb használati tárgyak, míves evőeszközök, porcelánedények azok számára is elérhetők voltak, akik nem engedhettek meg maguknak egy nagyberuházást, építkezést, de a kor divatját magukénak érezték.

A művészek és a művészetekkel foglalkozó szakemberek a szűkebb szakmai körök tájékoztatásán túl fontosnak tartották azt is, hogy vidéki előadásokon ismertessék meg a laikus közönséggel az Art Nouveau céljait, törekvéseit, s vásárlókat toborozva járuljanak hozzá az új iparművészeti stílus gyakorlati megvalósításához. így került sor többek között 1904. május 10-én Körösfői-Kriesch Aladár neves festőművész miskolci előadására, amelyet a városháza nagytermében tartott meg.

Az előadáson Kriesch Aladár az új művészet célkitűzéseit fejtette ki, az ipari termelés és a művészet összekapcsolódásának szükségességét fogalmazta meg mindenki számára érthetően. Előadásának leglényegesebb részei a másnapi helyi újságokban is napvilágot láttak. Gondolatai közül különösen kiemelésre méltóak a következők: „A szem, a lélek megkívánja a szépet, a nemeset nemcsak a festett képben, kifaragott szoborban, hanem mindenben, ami körülvesz minket. A művészet nincs lekötve a vászonra, kőre, ott kell lenni annak mindenben, a széken, a késünkön, a leveses tányérunkon. A mi közönségünk művészi tekintetben még alszik, nem tudja megérteni mi a szép, mi az ízléses. Hogy öntudatra ébresszük, szükség van eszközökre. Képet, szobrot vásárolni nagyon kevésnek áll módjában, apró használati tárgyakra mindenkinek szüksége van, s ezekkel az apróságokkal kell belopni az emberek szívébe, lelkébe a szép iránti szeretetet, a művészetet."

 A száz évvel ezelőtti míves tárgyakból olykor feltűnik egy-egy szép darab a minden hónap első vasárnapján a belvárosban rendezett régiségvásáron.

Források, felhasznált irodalom:

 http://epa.oszk.hu/02000/02030/00018/pdf/HOM_Evkonyv_20_147-157.pdf

 Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1., 2., 3., 8. köt.