Három osztálykirándulás okostelefonnal
2016. április 02. írta: N. Júlia

Három osztálykirándulás okostelefonnal

A Miskolcra osztálykirándulásra látogató gyerekeknek már nem gond, ha még az osztálykirándulás alatt is az okostelefonon lógnak, sőt, a helyi turisztikai szervezet még buzdítja is őket a telefonok használatára. Elsőre talán furának tűnhet az ötlet, azonban a szervezet által kidolgozott különféle, az okostelefonokon elérhető hanganyaggal és részben archív fotóanyaggal ellátott idegenvezető programok használatával olyan érdekes, izgalmas tartalmakat érhetnek el a gyerekek, amelyek hosszú távra maradandó élményt nyújthatnak számukra - ráadásul az élményeiket folyamatosan rögzíthetik, szelfizhetnek és 3D-ben akár azonnal meg is oszthatják a Facebookon, merre járnak. Az okostelefonos alkalmazásban elérhető programok ráadásul ingyenesen letölthetőek, így jelentősen olcsóbbá válik az osztálykirándulás. 
A programválasztáshoz feltüntetjük a javasolt korosztályt és az egész napos program árát is, minden esetben étkezés és utazás nélkül. 

1. Túra a Szeleta-barlanghoz - minden korosztálynak

 Az egész napos program az étkezést és utazást leszámítva ingyenes.

56912.jpgFotó: MIDMAR. Minden jog fenntartva!

A Szeleta-kultúrába enged betekintést a Guide@Hand Miskolc Miskolc-Lillafüred túrája, amely 8,2 km hosszú és kn. 4 óra alatt lehet végigjárni. Megismerkedhetnek a gyerekek egy tragikus szerelem történetével és időutazást tehetnek a régészeti história egy jelentős állomásához. A séta a híres polihisztorról elnevezett Herman Ottó emlékparktól indul, és egy látványban gazdag gerincen vezet végig. A kíváncsiak megcsodálhatják a Molnár szikla mészkőtömbjét, alászállhatnak a Szeleta barlang mélységeibe, mely egykor az ősembernek is otthont adott, a kaland pedig Lillafüreden ér véget, ahol a Főggőkertben játszótér, illetve a DVTK Sport- és Szabadidőpark várja a gyerekeket, s ahonnan kisvasúttal vagy busszal is vissza lehet jutni a belvárosba. 

2. Időutazás a belvárosban - ajánlott 13 éves kortól

A Miskolc a múltban séta ingyenesen letölthető, a teljes program étkezés és utazás nélkül kb. 1200 Ft /fő. 

img_1149.JPGFotó: MIDMAR. 

1878-ban óriási árvíz pusztított Miskolcon. Az okostelefonos városnéző program az újjáépítés korszakát mutatja be. A résztvevők egy igazi időutazást tehetnek a belvárosban, ahol régi fotók és érdekes történeke, visszaemlékezések révén elevenedik meg a 19-20. század fordulójának Miskolca. A mai belvárost járva ismerhetjük meg Miskolc múltjának egy jelentős szeletét. A séta a főutcán (a mai Tourinform irodánál) indul. Elvezet a Hősök terére, érinti a színházat és a belvárosi templomokat. A Kossuth utcán térünk vissza a nyüzsgő főutcára, ahol ízelítőt kaphatunk újabb belvárosi érdekességekből. Az alapsétát olyan kitérők is kiegészítik, amelyek nemcsak térben, hanem időben is eltérnek az alapséta vonalától. A programot jól kiegészíti a Herman Ottó Múzeum Papszeri épületében található Szemere és kora kiállítás, vagy a Színháztörténeti- és színészmúzeum kiállítása. Mindkét helyen kérhető múzeumpedagógiai foglalkozás is. 
A miskolci turisztikai szervezet szükség esetén módszertani tanácsadást nyújt a belvárosi programot választó pedagógusok számára, illetve egy egy órás okostelefonos városnézést tart a gyerekeknek, ami alapján a séta második felét már önállóan teszik meg az osztályok. 

3. Okostelefonnal a várban - Királynék vára, Diósgyőr - javasolt 13 éves kortól


A tárlatvezető program ingyenesen letölthető, a belépés azonban díjköteles. A komplex, alábbiakban javasolt program díja 1890 Ft / fő étkezés és utazás nélkül. 

img_2497_1.JPGFotó: MIDMAR

A gyerekek teremről teremre haladva okostelefonnal fedezhetik fel a Diósgyőri Vár történetét. A túra során megismerkedhetnek a vár történetével, megtudhatják, hogy a vár különböző korszakaiban hogyan élt a vár személyzete, megismerkedhetnek az egykori vadászvárhoz kapcsolódó különböző mesterségekkel és betekinthetnek a fűszerek világába. 
A program kiegészíthető a Diósgyőri Vár által kialakított kincskereső programmal, folytatásként pedig javasoljuk a miskolci turisztikai szervezet lillafüredi vezetett túráját. 

kezedben_a_varos.jpg

TIPP: További osztálykirándulás programokért és minden hasznos információért kattintson ide!  Szállásokról, diákmenükről a miskolc@tourinform.hu e-mail címen lehet érdeklődni. 

A miskolci turisztikai szervezet egész évben várja a Miskolcra érkező vendégektől az otthonról hozott képeslapokat. Aki leadja a hozott képeslapot a turisztikai információs irodákban, ráírva, mi tetszett neki legjobban Miskolcon, cserében nemcsak egy miskolci képeslapot kap ajándékba, hanem részt vehet egy sorsoláson is, ahol miskolci hosszú hétvége kerül kisorsolásra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr468555020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása