Vendégbloggerünk - az Eat & Move & Smile bloggere - nemrég járt Miskolcon. A következőkben őszinte beszámolóját olvashatjátok a nálunk átélt kalandokról.
DE MIÉRT PONT MISKOLC?
Olykor végtelenül nyomorultul tudom érezni magam. Nem mintha lenne rá bármi okom, de itt volt ez a nyár. És én mit csináltam? Semmit. Hova mentem? Sehová. Ültem otthon a laptop ellőtt, mellett, fölött, alatt, és csak írtam, csűrtem-csavartam a szavakat, mint a kisangyal. Születtek a cikkek, a posztok, a hírlevelek rendre, a partnerek meg örültek, mosolyogtak, lelkendeztek – velük együtt persze én is -, de amikor a negyvenhatmilliomodik sorból átpillantottam a közösségi média megveszekedett oldalára, azt láttam, hogy mindenki nyaral, és az összes barim lángost tolva, fagyit nyalva ereszti le rabláncait a kéklő vizek mélyére. És milyen igazuk van! Az időjárásról is nagyjából annyit tudtam, amennyit a képeken láttam. Az alapján próbáltam belőni, milyen ancúgban kapjak júliusban betonbetegséget otthon, hogy éppen ki-milyen ruhában posztol az Instán. #bloggerlife, ugye? Aztán a virtuális ajtón át egy cuki „Hello”-val egyszer csak bedugta pisze kis orrát Miskolc.
Véletlenek nincsenek, ebben biztos vagyok. Mint ahogy abban is, hogy a jelekre figyelni kell. Ahogy csillogó tekintetem a Miskolcot hirdető posztra cuppant, elcsigázva csupán annyit nyökögtem ki magamból: „Hello”. Epekedve bámultam a hegyoldal zöldjét, a lombokat, a várat, a kék eget, a tavat, a kisvasutat, a barlangfürdőt, a sült pisztrángot, és csak azt éreztem, nekem oda menni kell. Már nem érdekeltek a cikkek, nem érdekelt Budapest kényelmes fotele, csak el akartam párologni a nyári hőségben, hogy a Hámori-tó partján harmatként cseppenve csordogáljak a rozé-fröccsös borospohár finom üvegfalán lefele.
HELLO MISKOLC! PASS-OLOK!
A miskolci barátok a Nagy Hír hallatán rám cuppantak, mint félig főtt zablisztes nokedli a szájpadlásra, és ontották a programokat, hogy mi mindent kell kipróbálni, megpróbálni, megbeszélni, beülni, megnézni, felmászni, megenni és meginni. A zöld lombok okozta sokk hatás alól kifelé kecmeregve pakolgattam hű társam és fegyverhordozóm bendőjébe csakis a legfontosabbakat, hiszen két és fél napra hat pár cipő az a minimum, meg hát csak legyen nálam edzőcucc, strandfelszerkó, két röplabda, három sapka, és… és a Miskolc Pass. Mert ebben a hétvégi kiruccban a kártya volt az igazán tuti!
DE MIÉRT VAGYOK ÚGY ODA?
A Miskolc Pass egy online megvásárolható turiszt-kártya, amit kb. 1 perc alatt stipi-stopiztam magamnak, bankkártyával kifizettem, és pdf-ben meg is kaptam a virtuális beugrómat gyakorlatilag mindenhová, amit terveztem – a barátaim pedig tovább terveztek – meglátogatni. Attól függően, hogy ki-mennyi időt szeretne Miskolcon tölteni, választható az időtartam: 24, 48, 72 vagy 120 órás kártyák állnak rendelkezésre, hogy minél több látnivalót és lehetőséget belegyömöszölve a boldog turista fizetés nélkül, a kártyáját egyszerűen pajzsként maga előtt tartva, kivont hátizsákjával jogosult legyen igénybe venni.
Az Aurora Hotelben (négy kiscsillag) kezdtem – hiszen kell egy biztos pont a miskolci randalírozásomhoz -, amit már korábbról ismertem. Jártam már itt azelőtt, sőt nemrég esküvőn is voltam ebben a néhány éve épült wellness szállodában, ahol nem csak szívélyesen fogadtak, és lesték minden lazac-kívánságomat, de a júniusi lakodalom hevében elkövetett, szilvapálinka okozta sérüléseimet is mennyei húslevessel gyógyították. Nekem hús nélkül. Nem is volt kérdés, hol szállok meg. Arról nem beszélve, hogy a Miskolc Pass-omat használva 10% kedvezményt kaptam a végtelenül barátságos, szőrös szívű arcú direktortól. Kosztból, kvártélyból egyaránt. Jó ez a Miskolc.
A Hotelben annyi infóval vérteztek fel, hogy még a szobaszámomat is elfelejtettem, arra viszont tisztán emlékeztem, hogy rozézhatok kedvemre, mert a Pass-ommal ingyen tömegközlekedhetek – ezt azért nem vettem komolyan -, de a taxi is giga-kedvezményesen hurcolja az autóüléshez szokott tomporomat. Budapesthez viszonyítva ez ezért a hihetetlen kategória: péntek esti buli, taxival, ezerkettő jattal, oda. Ugyanennyi vissza. Pfff….
Azért azt jegyezzük meg, hogy az én falumban a villamos az sárga. Eleve itt összezavarodtam, nem hogy azt sem tudtam, hol nyílik…
KÉT NAP, VAGY KÉT HÉT
Miskolchoz két nap nem elég. Annyi látnivaló, kipróbálni való akad, hogy ha még nem is csapattuk volna meg a péntek estét - majd aztán a szombatot is egy-egy mulikával, akkor is combos lett volna végigjárni mindent. Mármint minden olyat, amire a Pass-om feljogosít. Arra ugyan tökéletes volt, hogy azokat a nevezetességeket mind bejárjam – és a kártyám árát lejárjam -, amire Budapesten nyálamat csorgattam. Sőt, a helyek olyan klasszul vannak „kupacolva”, hogy egy-egy régióban több élményt is kipipálhattam a miskolci bakancslistámról.
MINDEKÖZBEN MISKOLCON
Miután szombat reggel mindenki magához tért, engem tiramisuval vártak a barátaim. Reggelire. Itt kérem, Miskolcon komolyan veszik, hogy #férjenbele. Nincs kecmec. Akkora tepsi tiramisut lebegtettek az orrom előtt, hogy azt már büntetik! Disznóság volt a köbön, de muszáj volt előkapnom az evőkanalat, azzal kóstolgattam a jénaiból a konyhapult mellett állva. Isteni volt. És rengeteg! Néhány szolid kanál után - hogy ne essek ki a ritmusból -, kávézásnak álcázva elmentünk sütizni, mert a sóskaramell torta a Miskolc Caféban kihagyhatatlan. Itt csapódott mellém legújabb mackó barátom, MisKa, akinek kegyeiért és birtoklásának jogáért egy négyévessel vetélkedtem (Fiaaaaam….. - mondaná Anyám), de aztán a végén csak megalkudtunk. MisKa bepattant a hátizsákomba, elfoglalta méltó mackó-helyét, hogy páholyból kacsintgasson Miskolc látnivalóira, és a turisztokra.
LILLAFÜRED, KISVASÚT, BARLANGTÚRA, VÍZESÉS, FÜGGŐKERT, A HÁMORI-TÓ ÉS A PISZTRÁNGOS
Panelgyerek vagyok. Imádom a természetet. Nem csak azért, mert gyerekkorom ötödik emeletének ablakában lógtam folyton, hogy lássam, mi történik a peremkerület zöld fái felett, hanem mert amikor csak lehetett, családilag mindig csatangoltunk valamerre. Lehetőségekhez mérten Anyánk felpakolt, és vonatra-buszra szállva, a legolcsóbb vajas-párizsis-paprikás szendvicsekkel megpakolva megindultunk valamerre. Ki a természetbe. Lillafüredre. A két bátyám a hajam miatt folyton zaklatott, hogy az akkor futó csehszlovák filmsorozatban szereplő kislányhoz hasonlóan – Majkának hívták – biztos én is tudok vízen járni, próbáljam már ki a Hámori-tavon. Bevisznek csónakkal. Az atrocitásoktól eltekintve szerettünk együtt lenni. Bírtuk a közös bandázásokat. Gyűjtöttük a botokat az erdőben, kardoztunk, a fiúk össze-vissza rohangáltak, estek-keltek, a korláton majd’ kiesve vizslattuk a halak vad, vizes táncát, a kisvonaton ülve meg sikítoztunk az alagútban. Hoztuk Anyánkra a frászt... A Garadna felé zötykölődve közel a negyvenhez klassz volt mindezt újra élni. Hagyni a térdzoknis gyerekkori emlékeket a bokor mögül előbukkanni, beszippantva az erdő friss, zöld, hűs levegőjét, azokat újra élni, újra mosolyogni, az emlékeknek visszaintegetni…
ÁLLATI HUNCUTSÁGOK
Még mindig szombat, és ha az elnyűtt tornacipőmbe tettem is néhány kilométert, az állatkertbe csak elmentünk MisKával egy kis családlátogatásra. Délután érkeztünk az egykori királyi vadaskertbe, aminek hangulata, látványa is valahogy más volt, mint a megszokott. A vadasparkot (hivatalos nevén Miskolci Állatkert és Kultúrpark) az erdő egy részéből alakították ki, és hiába a biztonsági árok és az állatoktól elválasztó kerítés, valahogy mégis olyan érzés volt közöttük sétálni, mintha egy kertben járkálnék, és ezek a gyönyörű állatok bámulnának engem. Meg MisKát.
A város peremén kialakított budapesti állatkerthez képest a miskolci vadaspark sokkal természetközelibb volt. Úgy éreztem, vendégségben vagyok. Ez persze nem tartott vissza attól, hogy végigpróbáljam a gyerekeknek – és infantilis felnőtteknek – kialakított játszóteret, és teszt alá vonjam annak összes elemét. Ha már ennyi „Eat” volt Miskolcon, kellett egy kis „Move” is…
KONCERT UTÁN IRÁNY A VÁR!
A napi mozgást tovább erősítettem az esti bulival: Punnany Massif koncert volt Miskolcon. Hívtak a barátok, ott volt a helyünk. Nem is kérdés! Az újabb hajnali négy órás lefekvéssel ugyan kicsit rozsdásan indult a vasárnap, de még annyi élmény várt, na meg a PASS-omat is feszítették a látnivalók, hogy egy frissítő hideg tejes-jeges kávé után pattantunk is Diósgyőrbe. Ha valaki megkérdezi tőlem, mi van a Diósgyőri Várban, azt mondom: lépcső. De rengeteg. Kiteszi a napi edzés egy részét, nem is kérdés. Ha előtte még kedvet is kap a turista, hogy lődözzön egyet-kettőt íjjal, itt még azt is megteheti! A várat az évek alatt gyönyörűen felújították, szép is, nagy is, ahol interaktív táblák igazítják útba az emlékezetet, vagy szolgálnak új információval a múltra éhes látogatóknak.
A toronyba feljutni szintén dolgos, de a kilátás megéri, egyszerűen pazar! A tériszonnyal küzdőknek – és másnaposoknak – kevésbé ajánlott, bár a friss levegő eddig még nem okozott bajt senkinek. Ott fent pedig abból aztán tényleg jut bőven.
A JÓL MEGÉRDEMELT FÜRDI-BÜRDI
Vanessa Williams híres dala után szabadon én is úgy gondoltam, hogy „Save the best for last”, vagyis a legjobbat hagyom utoljára. Azt gondoltam ki – egyébként nagyon okosan -, hogy a Herman Ottó múzeumot is végigjárva mindent kipipáltam a miskolci kétnapos bakancslistámról, kellemesen lebegve megpihenek a Barlangfürdő langymeleg vizén. Lelkesen át is öltöztem, fürdőruci fel, röplabda hón alá (de mi az a „hón”?), és gyí! Egészen a bejáratig vágtattam, ahol kedvesen közölték, hogy borzasztóan értékelik a lelkesedésemet, meg a röplabdát is, de majd inkább máskor. Mára ugyanis zárul a barlangfürdő mókatára.
Nagyon szomorú voltam, de végül is tök igazuk volt, a szabály az szabály. A turiszt meg mielőtt elveszne az élményekben, cseréljen elemet az órájában… Kicsit sajnáltam magam is meg nem is, hiszen velem nem szúrnak ki, ha én egyszer kitaláltam, hogy fürdi-bürdi lesz, ott úszószemüveg biztos, hogy nem marad klórmentes! Visszakotortam hát gyorsan az Aurorába, hónom alatt szakadatlanul a röplabda, és úriasan, mint aki eleve oda készült, köntösben lefáradtam a wellness részlegbe. Miközben az élményektől lecsihadva áztattam magam a jacuzziban, és mélyeket szippantottam a tengerpartot idéző sószobában, arra gondoltam, ez is csak egy jel. Egy jel, ami a sok-sok élmény után megpihenve rám talál, és üzeni, hogy Miskolc még visszavár.
KIRÁNDULNÁL MISKOLCON? SZEREZD BE MISKOLC PASS-ODAT ITT!
HELLO MISKOLC FACEBOOK // WEBOLDAL
Szerző: Eat, Move & Smile
Forrás / Fotó: Miskolc Pass, Miskolc Tourinform, #hellomiskolc, Eat, Move & Smile
Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és a Miskolc Pass írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!
