48 óra alatt Miskolcon
2016. július 06. írta: EmeseT

48 óra alatt Miskolcon

A maximumot hoznád ki egy miskolci látogatásból, de nem tudod, hogyan tedd? Ebben a bejegyzésben hasznos  tippeket olvashatsz arról, hogyan tölts el két napot és egy éjszakát a városban úgy, hogy a legtöbb kihagyhatatlan látnivalót biztosan felfedezd.

barlangfurdo_kicsik_kcs_1.JPG

 Miskolctapolca Barlangfürdő****, fotó: #hellomiskolc

 

 Szinte minden turista tudja, hogy negyvennyolc óra nagyon kevés lehet arra, hogy minden látnivalót megnézhess egy magyar megyeszékhelyen. Ha mégis csak ennyi idő adódik, abból muszáj kihozni a legtöbbet. Közben a vonaljegyvásárlás is gondot okozhat, hiszen néha nehéz előre kiszámítani egy idegen településen, hogy pontosan hány darab és milyen típusú jegyre lenne szükség. Ilyenkor jó lenne, ha lenne valamilyen lehetőség, amely egyszerűvé teszi az utazást.

iranymutato_tablak.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

LÉGY OKOSABB A TÖBBI TURISTÁNÁL!

 

 A tudatos turista előre tervez, gondolkodik. Semmit nem bíz a véletlenre. Már közvetlenül az utazás előtt, de a legkésőbb a vonaton ülve, okostelefonon utánajár annak, hogyan veheti be a várost a legkényelmesebben.

 Mi azt ajánljuk, hogy érdemes már úgy érkezned Miskolcra, ha előre megvásárolsz egy 48 órás Miskolc Pass-t, amelynek előnye, hogy nem a vásárlás pillanatától aktiválódik, hanem attól a perctől, amelyet te választasz ki magadnak. Ráadásul nem szükséges fizikai formában átvenned, vagy kinyomtatnod, elég a telefonodra érkezett e-mailben kapott QR-kódot bemutatnod a pénztáraknál vagy a közlekedésnél. 

 A Pass-ban még az is jó, hogy nem kell időt és pénzt pazarolnod feleslegesen vonaljegyekre, mivel általa a városi tömegközlekedést korlátlanul és ingyenesen használhatod, plusz még bizonyos szálláshelyeken kedvezményekhez juthatsz. A múzeumi, állatkerti és fürdőbelépők sem jelentenek többé bonyodalmat, elég csak bemutatnod a Passt a pénztárnál és 15 miskolci attrakciót - köztük a legfontosabbakat - teljesen ingyen látogathatod.

tiszai_pu_20160508_kupcsik_s_5_cut.jpg

Tiszai Pályaudvar Miskolc, fotó: #hellomiskolc

 

CSOBBANJ MISKOLC LEGSZUPEREBB FÜRDŐIBEN!

 

 Miután megérkeztél, főleg ha nagy meleg van, érdemes az első nap a pihentető élményekre fókuszálni. A város egyik legszebb csónakázótavát, védett növényekkel teli parkját és a régió két izgalmas fürdőjét Miskolctapolcán találod. Hogy eljuthass Miskolc egyik legnépszerűbb üdülőrészébe, ahhoz a Tiszai Pályaudvarról először a Búza teret vagy a Centrum megállót kell felkeresned. Onnan a 2-es vagy 20-as busz visz Miskolctapolcára.

tapolca_2014_07_ks_3.JPG

Csónakázó-tó Miskolctapolcán, #hellomiskolc

 

 Magad mögött hagyva a buszt a Barabits Fülöp sétány végén fogod megtalálni Európa egyik legkülönlegesebb fürdőkomplexumát, a Miskolctapolca Barlangfürdő****-t. A fürdő, ahogy azt a neve jól mutatja egy természetes barlangi járatrendszerben helyezkedik el, amelyet egykor a termálvíz vájt ki magának.

barlang2.JPG

Miskolctapolca Barlangfürdő**** barlangi medencéje, fotó: #Miskolctapolca Barlangfürdő****

 

 A barlangban látványos termek várják a csobbanásod: a Csillagterem, az Öreg-barlangi medence és a Hidas-terem. A fürdőben olyan exkluzív aquaterápiás szolgáltatások is kipróbálhatóak, mint a halpedikűr, az iszapfürdő vagy a Float Spa lebegő kabin. A külső medencék hagyományos strandoláshoz ideálisak.

tavifurdo.JPG

Tavi-fürdő, fotó: #Miskolctapolca Barlangfürdő****

 

 Ha már végigjártad, úsztad és pancsoltad a barlangfürdőt, de vágysz még a vizes élményekre, folytasd utad a Miskolctapolcai Strandfürdőben, ahol a hagyományos strandolás után a masszázs- és pezsgőmedence lazíthat el. Nagy melegben a jégkabinban érdemes hűsölni, míg a hűvösebb időjárás a herbál-, infra- és gőzkabin látogatásának kedvez. A strandra érkezéskor már igen hamar felfedezhetjük, hogy a fürdőben kúp formájú tornyok - pontosabban szaunakúpok - emelkednek. Ezeknek a tetején nyitott, jéghideg csobbanómedencékben beugorhatsz egy-egy izzasztó szaunázás után.

tapolcai_strand_20150605_ks_2.JPG

Élménymedence a Miskolctapolca Strandfürdőn, fotó: #hellomiskolc

 

A HÉTMILLIÓ ÉVES MOCSÁRCIPRUSOKTÓL MUNKÁCSY MIHÁLYIG...

 

 Ha már kilubickoltad magad, akkor a délutánt belvárosi sétával és múzeumlátogatással töltheted. Miskolc egyik legjobb kiállítótere a Herman Ottó Múzeum Görgey Artúr utcában található épülete, amely a Pannon-tenger Múzeumnak és egy képtárnak ad helyet. Főleg ha kisgyerekkel jössz vagy egyszerűen csak odavagy a természet és az ősvilág titkaiért különösen javasolt szétnézni benne. Világszenzációnak számít, hogy itt vannak kiállítva a hétmillió éves bükkábrányi mocsárciprusok és olyan különlegesség is, mint a Magyarországon talált előember Rudi (Rudapithecus hungaricus) maradványa.

pannon-tenger_kiallitoknak_ks_31.JPG

A Pannon-tenger Múzeumban kiállított egyik ősmaradvány, fotó: #hellomiskolc

 

 Az interaktív kiállításon való bolyongás legalább két órát vesz igénybe. Az emeleten egy képtár fogad több évszázad magyar festményeivel. Megnézheted például Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Lotz Károly, Benczúr Gyula és Csontváry-Kosztka Tivadar munkáit.

hermuz_gorgey_kupcsiks_22.jpg

A Herman Ottó Múzeum képtára, fotó: #hellomiskolc

 

 Az első napot egy jó hangulatú barangolással zárhatod a belváros gyönyörű tereit - a Szinva-teraszt, az Erzsébet-teret, a Szent István teret és a Hősök terét - megismerve. A belváros főutcáján számos hangulatos kávézó, cukrászda, étterem és pub áll nyitva előtted, ahová beülhetsz egy kicsit szusszanni és beszélgetni.

erzsebet_ter_szokokutas_2015_05_ks_3_cut.jpg

Kossuth Lajos szobra az Erzsébet-téren, fotó: #hellomiskolc

 

ADD ÁT MAGAD A KÖZÉPKORNAK A DIÓSGYŐRI VÁRBAN!

 

 Másnap már érdemes kalandos kedvvel ébredned, ugyanis irány a Diósgyőri vár! Nagy Lajos lovagkirály egykori nyaralójában korhű ruhás animátorok társaságában akár tárlatvezetésen is részt vehetsz. A belvárosból a legkönnyebben a Diósgyőrbe az 1-es villamossal vagy ugyanezen jelzésű busszal jutsz el. A négy bástyás, nemrégen felújított várban rendszeresek a hagyományőrző bemutatók. A középkori és reneszánsz hétköznapokat itt testközelből ismered meg.

diosgyori_var_megnyito_20140831_kupcsiksarolta_61_cut.jpg

Diósgyőri vár, fotó: #hellomiskolc

 

LILLAFÜRED KISVONATTAL ÉS LIBEGŐVEL A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY 

 

 A vártól nincs olyan messze a Lillafüredi kisvasút miskolci Dorottya utcai megállója. Úgy találod meg, ha az 1-es villamost választva egészen a LÁEV megállóig mész, majd ott leszállsz. A Pass egy oda-vissza kisvonatozásra is érvényes, nemcsak a miskolci villamosokon és buszokon használható.

garadna_ujmassa_hamori-to_008.jpg

Lillafüredi kisvasút, fotó: LÁEV

 

Ha imádod a cseppkőbarlangokat, de nem utaznál Aggtelekre, Lillafüreden is kiélheted a barlangok iránti rajongásod. Ugyanis egy rövid sétányira a kisvasút megállótól Lillafüreden az Eger felé menő országút mellett lelheted meg a mesés formáiról nevezetes Szent István-cseppkőbarlangot, ahol még délután 17 órakor is indul vezetett túra.

szentistvancut.jpg

Szent István-barlang Lillafüred, fotó: #hellomiskolc

 

 A Szent István-cseppkőbarlangtól az Egri úton tovább sétálva a Lillafüredi Kalandparkból közelítheted meg a város legújabb attrakcióját a Lillafüredi Libegőt. A gondolák egészen a Jávorhegyre, Bükkszentkereszt irányába visznek fel a hegyen több, mint egy kilométer hosszan. A menetidő nagyjából 30 perc oda-vissza, amely idő alatt a Jávorhegy természeti szépségeiben és a Vesszős-völgy páratlan panorámájában gyönyörködhetsz.

lillafuredi_libego_te_11.JPG

Látkép a Vesszős-völgyre a Lillafüredi Libegőről, fotó: #hellomiskolc

 

 A libegőről leszállva ajánlott egy sétát tenni a Lillafüredet körbevevő meseszép parkban, a Palotaszálló – Hunguest Hotel Palota – alatt elnyúló függőkert és a vízesés pedig az egyik legromantikusabb sétálóhely Magyarországon.

szeleta-dolka-gerinc_20_20160522_jz_cut.jpg

A Hámori-tó Lillafüreden a Palotaszállóval, fotó: #hellomiskolc

 

RANDEVÚZZ KISÁLLATOKKAL A MISKOLCI ÁLLATPARKBAN!

 

 Magyarországon kevés az olyan állatkert, amely egy Nemzeti Park területének szomszédságában fekszik. A Miskolci Állatkert- és Kultúrpark egy ilyen helyszínen található. Öt kontinens több mint 120 állatfajának közel 700 egyedét nézhetik meg a látogatók különleges erdei környezetben. 2016-ban jó néhány kisállattal bővült az állatkert faunája. Idén ikrekkel gyarapodott a gyűrűsfarkú maki család, valamint szarvasborjak és tevecsikók jöttek a világra. A kismalacok még lelkesen ugrándoznak anyjuk nyomában. Az észak-amerikai, néha mókásan táncoló kúszósülcsalád pedig kihagyhatatlan cukiságélményt tartogat idén nyáron!

urzongyerek_gyereknapra_1.jpg

A legkisebb kúszósül, fotó: Miskolci Állatkert és Kultúrpark 

 

 Az Állatkerthez a legközelebb a Majális Park buszvégállomást tudod megtalálni. Innen az 1-es buszra tudsz felszállni, amellyel gyorsan visszajuthatsz Diósgyőrbe, Miskolc belvárosába vagy az Avas aljára, ahol a legjobb éttermekben ehetsz kedvezménnyel.

 A finom vacsora után irány a szállás vagy a következő úti cél. Észak-Kelet Magyarország még tele van további különleges felfedezni való tájakkal, városokkal, falvakkal, hegyekkel: legyen szó a matyók és Mezőkövesd világáról, az aggteleki karszt környékéről, Tokaj-Hegyalja borvidékéről, a vadregényes Zemplénről vagy Szilvásvárad térségéről. Azt azonban sose feledd: "Miskolc mindig visszavár!"

TIPP: Július 17-ig, ha online vásárolod meg a Miskolc Pass 24, 48, 72 és 120 órás turisztikai kártyát, kedvezményesen lehet a tied!

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr228868096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása