Top 10 téli öröm Miskolcon és környékén
2017. január 13. írta: EmeseT

Top 10 téli öröm Miskolcon és környékén

 Miskolcnak és környékének téli csodáitól az utóbbi napokban szinte felrobbant a közösségi háló. Aki teheti Észak-Kelet Magyarországra – főleg Lillafüredre - látogat egy kis, jeges varázslatért.

palotaszallo1_toth_balazs_szabadon_hasznalhato_kicsi.jpg

Fotó: Tóth Balázs

 

 Most végre leesett az első, nagyobb hótömeg is, amely fehérre színezte a hegyeket, a fák lombkoronáit és a sétányokat. Eljött az idő az igazi téli örömökhöz.

 Ebben a blogbejegyzésben most megmutatjuk a legjobb téli lehetőségeket Miskolcon és környékén, amelyeket vétek lenne kihagyni ebben a havas meséket idéző időszakban.

 

1. BEFAGYOTT LILLAFÜREDI VÍZESÉS - AZ ORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB TERMÉSZETES JÉGOSZLOPA 

 

 Elsőként Lillafüred lenyűgöző csodáját emelnénk ki, az ország legmagasabb vízesését, amely ilyenkor egy hatalmas jégkristállyá fagy. Aki egyszer látja így ezt a természeti jelenséget, sosem fogja elfelejteni. Ráadásul már idén is elérte a jégoszlop azt a vastagságot, amely a jégmászóknak is ideális, hogy kihívásként tekintsenek rá. A vízesést csak még különlegesebbé teszi a teraszos függőkert és a háttérben magasodó tündérmeséket idéző Palotaszálló.

lillafured_20170110_kupcsik_s_76.JPG

Fotó: #hellomiskolc 

 

2. JÉGTÓ A HAVAS HEGYEK ALATT  - A HÁMORI-TÓ

 

 Ha készen állsz Lillafüred további felfedezésére, vár a Palotaszálló mellett fekvő befagyott Hámori-tó, amelyben a partról gyönyörködhetsz. A jég a tó felszínén ugyan biztonságosnak tűnik és sokan felmerészkednek a jégpáncélra, hogy csúszkáljanak, korcsolyázzanak, de te ne tegyél így!

 A hegyek által körbeölelt mesterséges víztömeg sajnos a fagy idején is állandó mozgásban van, mert egy patak táplálja és maga víztömeg is egy másik patakba folyik bele. A jégpáncél vastagsága emiatt kiszámíthatatlan. Szerencsére a tó mellett egy sétány húzódik, amely ilyenkor is bejárható. Egy romantikus, téli séta a Hámori-tó körül ilyenkor kihagyhatatlan.

lillafured_20170110_kupcsik_s_65.JPG

Fotó: #hellomiskolc 

 

3. TÉLI KISVONATOZÁS A HÓLEPTE ERDŐBE

 

 Kisvonatoznál az alvó természetben, a csillogó havat és a fagyott természetet csodálva? Ha igen, akkor vár a kisvasúti kaland!

 A kisvonat télen is közlekedik hétvégenként és ünnepnapokon Lillafüred felé, de ezen kívül is ajánlanánk egy különleges járatot, amely január 21-én, szombaton fogja bezötyögni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút egy olyan kanyargós szárnyvonalát, amelyen csak ritkán közlekednek vonatok. Ez a Zúzmara Expressz, melynek célállomása Mahóca.

 A mahócai kirándulásra a gyerekedet is mindenképpen vidd magaddal! Az apróságok fogadására ugyanis külön készülnek a Fónagysági Bagoly-Vár Erdei Iskolában. Az iskolába egy túrával visznek el titeket, ahol hóbagoly készítő verseny lesz. Jutalmaz a Téltündér és az Erdészapó. Hó esetén fotósvonat is indul a felnőtteknek. Ne felejtsétek el a program előzetes regisztrációhoz kötött!

zuzmara-ex_170121_plakat1.jpg

Kép forrása: eszakerdo.hu 

 

4. FORRALT BOROZÁS ÉS TEPERTŐZÉS A TÖRTÉNELMI PINCÉKBEN

 

 A történelmi múlttal rendelkező, nyitott pincékben január 21-én és 22-én jókat ehetsz és ihatsz a testet-lelket felforrósító borból, az ínycsiklandó tepertőkből és más helyi finomságokból. Január 20-tól az év első igazi gasztrofesztiválját tartják városunkban, pontosabban Görömbölyön, a helyi pincesoron a VI. Forralt Bor és Tepertő Napokat.

goromboly_201506510_47_1.JPG

Fotó: #hellomiskolc

 

 A délelőtt kezdődő mulatságon várható forralt borfőző-verseny, Vince-napi vesszőszentelés, néptánc és muzsika. Délután három órától pedig az Irigy Hónaljmirigy lép fel. Zenés, humoros előadásával valószínűleg a legtöbb arcra mosolyt csalnak.

forralt_bor_es_teperto.jpg

Kép forrása: miskolc-goromboly.hu

 

5. MENNYEI FORRÓCSOKIZÁS A MISKOLC CAFÉBAN

 

 Legyen szó egy kiadós téli sportprogramról vagy akár csak egy téli sétáról a belvárosban, a Miskolc Café az a hely, ahol igazi kávéházi hangulatban relaxálva töltheted el a forrócsokizás vagy kávézás perceit. A téli italkínálatból megkóstolhatod a Téli varázst, a Csokizuhatagot vagy mogyorós-csokis utóízű Miskolc Pass kávét. A téli álmodozáshoz illik a forró csoki extrákkal, amelyben az extrák a pillecukrokat jelentik. Ha pedig több időd is van, merülj el a csokifondüzés édes élményében! Garantáltan nem fogod megbánni!

2_csesze_miskolc_kave.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

6. KORCSOLYAPARTI A BELVÁROSI JÉGPÁLYÁN

 

 Miskolcon a Népkert közelében egy jégpályát is kipróbálhattok a téli szezonban pénteken, szombaton és vasárnap előre maghatározott időpontokban. Ha még sosem korcsolyáztatok, akkor is tehettek egy próbát a reggeli korisulival.

 Január 21-én a miskolci szabadtéri jégpályán további izgalmakban lehet részetek, mivel aznap rendezik a Jégpályák éjszakáját. Este fél tíztől éjszakai, koribuli kezdődik, fantasztikus fényekkel, zenékkel, szuper ételekkel, italokkal és fergeteges hangulattal. Azokat is várják, akik Miskolcra utazva nem hozták magukkal a korcsolyájukat. A kölcsönzési lehetőség előtted is nyitva áll. Korcsolyára fel!

korcsolya.jpg

Kép forrása: miskolcivsz.hu 

 

7. SZÁNKÓZÁSI ÉLMÉNY SZÁNKÓ NÉLKÜL MISKOLCTAPOLCÁN

 

 Nem hoztad magaddal a szánkót vagy a bobot, de újra átélnéd a gyermekkori lesiklásokat? Ha így jártál, akkor is ajánlunk egy nagyszerű alternatívát. A Miskolctapolca Barlangfürdő**** és a Csónakázó-tó szomszédságában álló Miskolctapolcai Bobpálya télen is nyitott.

 A közel 1 km hosszú, hó lepte fák között bobpályán lecsúszni fenomenális élmény, és még csak havas és saras sem leszel a végére. Ha pedig kéred, külön fotót is készítenek rólatok, amit a bobozás után megvásárolhatsz és emlékként hazavihetsz.

  

8. FORRÓSÍTSD FEL MAGAD A SZAUNAPROGRAMOKKAL!

 

 Miskolcon három nagyobb fürdővel várja a wellness, a gőzölgés és a szauna iránt rajongókat. Az egyik ezek közül a Miskolctapolca Barlangfürdő****, ahol egy egész Szaunaparkot próbálhatsz ki a barlangi úszkálás után. Lávaköves, finn szaunában, gőzkabinban és infraszaunában ejtőzhetsz.

 A fürdőben továbbá minden szombaton este Pezsdítő szaunaesteket is tartanak. Azonban figyelni kell, a Barlangfürdő nyitvatartására, mivel január 23-tól február 10-ig a fürdőben karbantartási munkálatok zajlanak.

 Ha a szokásos szaunázásnál egy kicsit többre vágysz, akkor a Miskolctapolcai Strandra érdemes kinézned. A szaunavilágban a sókabinban a téli tengerparti élménybe, a gőzkabinban a trópusok világába, míg a herbáriumban a távol-keleti varázsba kóstolhatsz bele. Szerdán és pénteken sós-mézes és sörös szaunaprogramokon relaxálhatsz.

 A belvároshoz közösségi közlekedéssel és autóval öt perce található Selyemréti Strandfürdőben a dögönyöző a legnagyobb mínuszokban is felforrósítja a tested.

barlang_szauna_kicsi.jpg

Fotó: Miskolctapolca Barlangfürdő****

 

9. A TÉLI SPORTOK SZERELMESEINEK - BÁNKÚTI SÍ- ÉS SZÁNKÓPARADICSOM

 

 Egy kicsit essen szó a komolyabb téli sportokról és a síelésről is. Ehhez az egyik legkiválóbb hazai terepet jelenti a Bánkúti Síklub  az ország egyik legnagyobb sípályája. Legyél akár kezdő vagy rutinos síelő, itt biztosan jól fogod magad érezni. A könnyűtől a nehézig, nyolcféle lesiklópálya közül választhatsz, akár este is. A jövő "síbajnokainak" pedig ingyenes bébilift is igénybe vehető. Ha csak szánkóznál, az elkülönített szánkópályán csúszhatsz le. 

bukkszentkereszt_20160124_kupcsik_s_4.JPG

Fotó: #hellomiskolc

 

10. LOVASSZÁNNAL, SZÁNKÓVAL ÉS SNOWBOARDDAL BÜKKSZENTKERESZTEN

 

 Bükkszentkereszt mostanában főleg gyógynövényeiről ismert Szabó Gyuri bácsi által, pedig a zsákfalu kiváló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a telelés idején is felkeressük. Bükkszentkereszten, ha elég sok hó esik akkor szánkózhatsz, síelhetsz, snowboardozhatsz, bobozhatsz, sítúrázhatsz de akár lovasszán is igénybe vehető. Használd ki a havat, hogy legyen a családnak örök emléke az igazi télről! 

 A Bükkszentkereszten töltött idő az egészségedre is jó hatással lesz, hiszen a magaslati levegő az egész testre pozitívan hat. A közel hatszáz méteres tengerszint feletti magasságból pedig szemügyre veheted a havas Bükk feledhetetlen szépségét.

bukkszentkereszt_telen_kupcsik_s_2.jpg

Fotó: #hellomiskolc

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr2012005722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.