A Miskolctapolca Barlangfürdő**** lett az Év Fürdője!
2016. szeptember 05. írta: EmeseT

A Miskolctapolca Barlangfürdő**** lett az Év Fürdője!

 2016-ban másodszorra rendezte meg a termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával az Év Fürdője versenyt, amely során 200 magyar fürdőre három kategóriában lehetett szavatokat leadni. A fő kategória az Év Fürdője volt, ahol a rangos elismerést a Miskolctapolca Barlangfürdő**** szerezte meg. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a Miskolctapolca Barlangfüdő**** az ország legkedveltebb fürdője.

ejsz10.jpg

Fotó: Miskolctapolca Barlangfürdő****

 

 A szavazás 2016. május elseje és augusztus 31. között zajlott az Év Fürdője online felületen, ahol bárki leadhatta voksát kedvenc fürdőjére és strandjára egyetlen kattintással. A versenyzőkre közel 190 000 szavazat érkezett összesen. A végső összeszámolás során az ország távoli pontjairól kerültek ki a három kategória győztes fürdői, szoros versenyben.

 A Miskolctapolca Barlangfürdő****, mely a természet csodája Európa közepén, számos híres történelmi fürdőtelepülés létesítményét előzte meg a turisták szavazataival.

 A miskolci fürdő jellegzetessége, hogy itt egy több százezer éves javarészt a természet alkotta barlangi járatokban mártózhatnak meg a vendégek, az állandó, testnek kiváló hőmérsékletű vízben.

barlangfurdo_kedves_csaba_144_cut.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 A fürdő két nagy termál medencével, az antik hatású, Római-teremmel, a földöntúli hatású Csillagteremmel, a barlangi dögönyözőkkel, a Hidas-teremmel, valamint kültéri medencékkel várja a csobbanni vágyókat. A páratlan vizes élményeket a nyári, éjszakai fürdőzések, az Aquaterápia, a Szaunapark szolgáltatásai és az itt rendezett különleges zenés programok teszik valóban négycsillagos élménnyé. 

miskolctapolca.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 Az Év Fürdője versenyben egy másik kategóriában, az Év Feltörekvő Fürdője 2016 címért egy másik miskolci fürdő, a Selyemréti Strandfürdő is versengett. A másik két nyertes fürdőnek a további két kategóriában végül a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt és az Orfűi Aquaparkot választották.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr5311678629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.