5 hely, ahová jó elbújni a világ elől
2016. február 13. írta: N. Júlia

5 hely, ahová jó elbújni a világ elől

Kellenek helyek, ahol úgy érzed, átölel a világ és a hely csak Érted létezik.

Kellenek helyek, ahová jó elbújni, ahol azzal és csak azzal lehetsz, akivel te szeretnél. Kellenek helyek, ahová egy-egy hétvégére érdemes elmenekülni a mindennapok forgatagából, ahonnan testileg-lelkileg feltöltődve érsz haza. Kellenek helyek, ahol megélheted a mindennapi romantikából is kiszakadó kizárólagos TE+ÉN élményt, azt a pillanatot, amire akkor is emlékszel, amikor a szív alakú bonbon már rég elfogyott, amikor a szívecskés plüssmaci lekerül a polcról. Ilyen hely nagyon sok lehet, mégis, ilyen hely nem sok van, épp ezért nagyon meg kell válogatni, hová bújsz el a világ elől. 

5 hely a kedvenceim közül, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből:

1. Lillafüred

 Nem kétséges, a Palotaszálló és a Hámori-tó festői látványával, Magyarország legmagasabb vízesésével az ország legromantikusabb pontja. Ugyan az év minden szakában tízezrek fordulnak meg Lillafüreden, a csend és a nyugalom jut mindenkinek az eszébe róla. Sokan pusztán tiszta levegője miatt is gyakran ellátogatnak ide (Lillafüredet az országban elsőként nyilvánították klimatikus gyógyhellyé 1935-ben), de barlangjai, a településről induló túraútjai is sokakat vonzanak. A mi kedvencünk a Mária-sétány, nemcsak a csodaszép kilátás, hanem a romantikus, félreeső pihenők miatt is.  

lill.jpgFotó: MIDMAR, Hanák Tibor

TIPP: a Tókert Étterem teraszáról lenyűgöző a Hámori-tó látványa. Az étteremben kiváló helyi pisztrángkülönlegességek kaphatók

 

2. Répáshuta

 Lillafüredtől Eger irányába indulva kb. negyedóra alatt érhetsz el ebbe a csodaszép falucskába. Az egész település egy völgyben terül el, minden irányból a Bükk öleli körbe, s ahogy beérsz a településre, úgy érzed, itt tényleg körbeölel a világ és elzár a mindennapok gondjaitól. Répáshuta több mint 570 méteren fekszik, tiszta hegyi levegője mellett a CSEND, amely azonnal feltűnik, s amely azonnal megnyugtat. A településről több túraút és tanösvény is indul, több napos programot kínálva. 

20151028_102445030_ios.jpgFotó: MIDMAR

TIPP: Érdemes felkeresni a Balla-barlangot, a Szeleta-kultúrához tartozó egyik ősember barlangot a falu határában. A település szívében található Vadász Étterem túrós kvakával, házi knédlivel, bryndzás sztrapacskával, tocsnyival, különleges vadételekkel, tarkedlivel és házi lekvárokkal- szörpökkel vár, érdemes kipróbálni. 

3. Harsány

 A Bükk lábánál, az érintetlen természet kapujában fekszik Harsány, Miskolctól alig 20 percnyire. Az erdők és a hegyvidék közelsége kristálytiszta levegőt és gyógyító csendet ajándékoz a településnek. A megannyi szépséget, értéket és hagyományt őrző falu számos olyan formáját kínálja az erre járó vendégeknek a pihenésre, amely fizikailag, szellemileg és lelkileg is teljes feltöltődést ígér. Lovaglási lehetőség, gulya-látogatás, traktortúra vár itt, a sópincében pedig relaxációs lehetőségek várnak. 

harsany01.jpgFotó: MIDMAR

TIPP: nézz be Mackó Mama Kuckójába is, ha Harsányban jársz!

 

4. Tarcal

 A Nagykopasz-hegy lábánál lévő településre nemcsak a tokaji borok szerelmeseinek érdemes ellátogatni. Ami engem mindig megragad, az a látvány, amely lenyűgöz, kényeztet, megnyugtat bármikor, ha erre járok. Tavaly újították fel a Terézia-dombon a Terézia-kápolnát, amit a Degenfeld szőlőbirtokon keresztül lehet megközelíteni - akár végig autóval is. A kápolna a szőlőterület közepén található, így bármerre nézel, elsőként szőlőt látsz - messzebbre nézve azonban beláthatod az egész Taktaközt, sőt, el lehet látni Szerencsig. 

tarcal.jpgFotó: MIDMAR

Tarcal további csendes, különleges, meghitt élményeket is kínál - egy hosszú hétvége jól kiegészül egy sétával az Áldó Krisztus szoborhoz, a tengerszemszemhez vagy egy túrával a Tokaji hegy tetejére.

TIPP: Bodrogkeresztúr Tarcaltól kb. 5 percre található autóval, ahol érdemes felkeresni a 3 szintes pincelabirintust, a Dereszla pincészetet  és megcsodálni a Bodrogot. 

 

5. Boldogkőváralja

 A legenda szerint Bodó aszalómester lányainak esküvője óta nevezik a települést Boldogkőnek, amelynek már a neve is sugallja hangulatát. A környék a gönci barackról és az erdőségeiről híres, s persze a váráról, amelyet a 13. században építettek. Innen a Zemplén erdői már csak karnyújtásnyira vannak, az Aranyosi-völgyben nagyszerű séták, túrák tehetők. 

030.JPGFotó: MIDMAR

TIPP: Boldogkőváralján középkori étteremben középkori ételeket kóstolhatsz, emellett pedig a Zemplén legfinomabb pálinkáit is megismerheted. 

Szállások, programok, látnivalók: www.hellomiskolc.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr198386560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám Sándor 2016.02.14. 18:14:32

Ha Ha Tarcal, akkor a Kikelet pincészet Berecz Stéphanie-val....

arturdent 2016.02.14. 19:09:39

Üdv!
Ha már a Zemplén és igazi eldugott kis ékszerdobozokat keresünk, akkor Arka, Háromhuta, Vágáshuta, Nagyhuta, Rudabányácska. Csodás kis falvak

Pampalini13 2016.02.14. 19:51:00

Nem tudom, hogy a zempléni részhez tartozik-e de, Hercegkút is egy nagyon jó hely, a tokaji borvidék gyöngyszeme.

bandigyerek 2016.02.14. 19:55:16

Miskolciként elismerem, és ismerem ezeket a helyeket, de:
Lillafüred: "... az év minden szakában tízezrek fordulnak meg..." Itt tényleg jó elbújni a világ zajától.. (javasolnám Sebesvizet).
-Répáshuta: Lillafüredről Eger irányába indulva kb. negyedóra alatt érhetsz el ebbe a csodálatos falucskába..." Mivel, haver, mivel, grippennel?
- Harsány nem a Bükklába (az a másik oldal) hanem a Bükkalja.
Amúgy korrekt.

sphanga 2016.02.14. 23:18:30

@bandigyerek: Nem, nem kell hozzá grippen. Lillafüred-Répáshuta szűk 15 km. 15 perc alatt bőven oda lehet érni. Nem száguldozva, hanem kényelmesen, igaz autóval, nem biciklivel.
Jó a cikk, de Kőkapu kimaradt! Ott még térerő sincs:)

Sanda gyanu 2016.02.15. 00:07:02

Pár éve voltam Boldogkőváralján, azóta szentül meg vagy győződve arról, hogy Peter Jackson filmjében, a Gyűrűk urában, Gondor várának kinyúló teraszához innen nyúlták az ötletet.

odamondó 2016.02.15. 10:07:51

Esetleg minőségi szállás / étterem ajánlat a környékre?

Bérgyilkos Bohóc 2016.02.15. 10:25:36

@bandigyerek: Google útvonaltervező 20 percet hoz a Répáshuta-Lillafüred szakaszra. Az meg nagyjából "kb. negyedóra".

kombi 2016.02.15. 10:38:32

@Bérgyilkos Bohóc: Hát ha azon a szerpentinen valaki elkezd ész nélkül krosszozni , az valóban hamarabb odaér... a túlvilágra... Csak sajnos az is sanszos, hogy mást is magával visz...

AlexAston 2016.02.15. 10:44:21

Őrség egyre felkapottabb hely, de még mindig csendes, nyugodt hely, sok falu "zsák utcában" van, így nincs átmenő forgalom.

Börzsöny sincs messze, ott is vannak jó helyek.

Lady Ann 2016.02.15. 13:44:14

@bandigyerek: Vagy Jávorkutat, kicsit olcsóbb, mint Sebesvíz :)

@AlexAston: nemrég voltam az Őrségben, 2 napot túráztunk, hogy nem találkoztunk senkivel, csodálatos volt :)

cardiobascuralis7 2016.02.15. 15:26:43

@Bérgyilkos Bohóc:
Igen, de nem mindegy, mivel. Gyalog? Biciklivel? Lovas szekéren?

Afrika steht an der Elbe 2016.02.15. 16:36:32

A Felsőtárkány - Miskolci út autóval. Mindenkinek ajánlom.

Afrika steht an der Elbe 2016.02.15. 16:38:39

@kewcheg:
Pár éve voltam Nyíregyházán, életemben először. Belpesti városi parasztként azt hittem, valami lepusztult porfészek. Hát egyáltalán nem az.

bandigyerek 2016.02.15. 17:29:58

@sphanga: elég sokat járok arra (nem tudom te mennyit) de ott igencsak bátran kell tolni, hogy kijöjjön a 60-as átlagsebesség... na mindegy, nem annyira lényeges ez.. :)

bandigyerek 2016.02.15. 17:31:44

@Lady Ann: Árról nem volt szó... :)

zuzua 2016.02.15. 18:04:57

@AlexAston: Kedves Alex, mondd, miért zavar az, hogy kivételesen egyszer az életben valaki megpróbálja Észak-Magyarországot reklámozni? Voltam már a Börzsönyben többször is, csodálatos hely, az Őrségbe nagyon szeretnék elmenni, de ezeket amúgy is lépten-nyomon reklámozzák, míg Észak-Mo.-ról jóformán csak rosszat hallani. Végre itt a lehetőség, hogy ennek a résznek is jó híre menjen, kérlek, egyszer hadd kapjon már egy kis pozitív reklámot!