Érdekességek miskolci temetőkről
2017. október 31. írta: K. Sarolta

Érdekességek miskolci temetőkről

"Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk ..."
(Márai)

 

mindszenti_temeto_20171018_kupcsik_s_9.JPG

 

Tudja, mi a közös a primadonna Déryné, a színész Latabárok, az író és mecénás Fáy István és a polihisztor Herman Ottó alakjában? Mindannyian Miskolcon leltek végső nyugalomra.

img_9354.JPG

A Latabár-sírbolt az avasi temetőben

 

A városban található pl. annak a Csengey Gusztávnak a sírja is, aki a "Ballag már a vén diák" szerzője volt - 1865-ben eredetileg A fogoly lengyel címen írta a művet.
A Mindszenti római katolikus temetőben áll Munkácsy Mihály szüleinek síremléke, amelyet maga a művész állíttatott "fiúi kegyeletből".

 mindszenti_temeto_2015_ks_2.JPG

 

Miskolcon 34 temető található. Van köztük önkormányzati tulajdonú és különböző felekezeti egyházi is. A temetőink nagy számát az is indokolja, hogy azok a korábban önálló települések, amelyeket később Miskolchoz kapcsoltak, szintén rendelkeztek saját temetővel - meg persze templommal, kis piaccal, kocsmával is. Ezek a régi temetők ma is megvannak. A felsőhámori domboldalban található temetőben nyugszik pl. Herman Ottó, aki számos szállal kötődött Miskolchoz és a Bükkhöz; időskorát Lillafüreden töltötte, s az utókor tisztelete jeléül az ő nevét viseli a város múzeuma és sok más intézmény is.

 Legrégebbi temetőnk egyidős az avasi református templommal. Talán ez a legismertebb is mind közül, hiszen az élő, lüktető belváros fölött ott van egy másik, "az alvó város". Az országos ismertségű nagyságok mellett sok olyan miskolci is itt van eltemetve, aki a maga idejében igen sokat tett a városért; püspökök, történetírók, egyházi és világi méltóságok. "A temetők története elválaszthatatlan a város történetétől. A sírfeliratokon olvasható nevek eseményekhez, intézményekhez, szakmákhoz, sőt lakóházakhoz köthetők. ...a mai városi lét gyökereit jelentik, a mát összekötik a közel- vagy régmúlttal."

A temetőkapuknál tájékoztató tábla segíti a látogatókat a védett sírok megtalálásában, de érdemes a régi temetőben "eltévedni" is, hiszen olyan az egész, mint egy kordokumentum, valódi történelemkönyv.

avasi_ref_temeto_ks_10.jpg

 

Sok ismert miskolci nyugszik a Mindszenti, a Szentpéteri kapui és a Deszka temetőben is.

deszka_temeto_ks_5.JPG

A református Deszkatemplom és a temető

 

A város temetőinek nagy részét ma is használják, de vannak olyanok is, amelyeket csak ünnepekre, jeles alkalmakra, ill. kérésre nyitnak meg a látogatók előtt. Ilyen pl.a Hősök temetője, amely több mint száz éves; eredetileg az egykori Monarchia hadseregének elhunyt katonáit temették itt el, majd később a II. világháborúban elesett katonák is itt leltek végső nyugalomra.

templomos_temetos_20160406_ks_42.JPG
 

Ezekben a napokban eltávozott szeretteinkre emlékezünk... De a sírkertekben az ünnep elmúltával is érdemes és érdekes lesz egy sétát tenni, hiszen nemcsak a személyes, családi történelembe, hanem egy város történelmének, a kultúrának egy kicsinyke, de elgondolkodtató szeletébe is betekintést nyerhetünk. A kövek beszélnek - csak tudni kell meghallani, észrevenni őket. Az Avasi református temető "úgy ahogyan van, maga egy kortörténeti múzeum. ...némely sírkő feliratának olvasásakor szinte látni véljük a régmúlt idők kemény vágású magyarjait." - idézi Dobrossy István az 1930-as gondolatokat.

avas_20151119_kupcsik_sarolta_22.JPG

 

Egy korábbi bejegyzésben egyéb érdekességek is olvashatók miskolci temetőkről.

mindenszentekkor_1.JPG

 

Forrás: Dobrossy István - Kiss Tanne István: Miskolc védett síremlékei (Miskolc, é.n.)

Fotók: HelloMiskolc

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr7613114792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.