Less be a régészek titkaiba a Diósgyőri várban!
2017. augusztus 30. írta: EmeseT

Less be a régészek titkaiba a Diósgyőri várban!

Október végéig ismét lehetőséget biztosítanak a Diósgyőri várban arra, hogy betekinthess a várban zajló ásatási munkálatokba. Továbbá az is kiderül, hogy milyen utat jár be egy tárgy az előkerüléstől a kiállításig.

diosgyori_var_nappal_dron_hanak_tibor_2_kicsi_1.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

A programokon a szakavatott vezetők az egykori diósgyőri Huszárvár területén talált leleteket mutatják be, ahol jelenleg is aktív ásatási munka zajlik, valamint a Látogatóközpont tervezett helyén egy Mátyás korabeli épület falait is feltárták a szakemberek, amelyből egyelőre két helyiség látható.

A várárokból és a Déryné-ház előtti területről is érdekes leletek kerültek elő. Ágyúgolyót, ón kannát, Mátyás korabeli cserép töredéket, hajtűt, lakatot, kulcsot és még hamis pénzt - obulust - is rejtett a föld. A régi időkben a legkisebb címleteket hamisították. Ezek a pénzérmék voltak a legapróbbak és ha figyelmetlen volt, aki kapta vagy túl sok aprót kellett számolnia, észre sem vette a csalást.

Előástak egy hosszúkás csonteszközt is, amelynek a nyele különleges férfi ábrázolással díszített. Hogy mire használhatták ezt a középkorban, az még a régészek számára is talány?

Az ásatási helyszínekre majd előzetes regisztrációt követően, gyermek- és felnőtt csoportok, illetve egyéni látogatók is tekinthetnek be. A szakavatott vezetők kb. fél óra alatt végig viszik az érdeklődőket a területen, bemutatják a helyszíni munkát és minden felmerülő kérdésre válaszolnak. A programot 10 éves kor felett ajánlják.

 

Forrás és további információ: diosgyorivar.hu

Ásatás betekintő séták (hellomiskolc.hu)

További információk a Diósgyőri várról (hellomiskolc.hu)

A bejegyzés trackback címe:

http://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr4512789810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.