6 + 2 barlang, amit nem érdemes kihagyni márciusban
2017. március 13. írta: EmeseT

6 + 2 barlang, amit nem érdemes kihagyni márciusban

 A március idén is a barlangok hónapja. Itt az idő, hogy megismerd a mélyben lapuló kincseket!

 Ilyenkor a látogatható járatokat kedvezményes belépővel nézheted meg. Az elzárt, titkos területek pedig megnyílnak overálos túrák keretében azok számára is, akik bátran próbálnák ki a barlangászást.

istvan-barlang_ks_5_v.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 Észak-Kelet Magyarország természeti adottságai által számos nemzetközi szinten is egyedülálló barlang alakult ki Miskolc környékén. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, melyik az a barlang, amit mindenképpen érdemes felfedezned.

 

1. A MESÉK BARLANGJA: SZENT ISTVÁN - CSEPPKŐBARLANG

 

 Ez az a barlang, ami garantáltan elvarázsol! Különleges cseppkőképződményei felnőttek és gyerekek fantáziáját egyaránt megragadják. A kövek formáiba bármit beleláthatsz. Az itt járó barlangászok és vendégek a legtöbbjüknek neveket is adtak, így keletkezett "a barlang szelleme", "Jancsi és Juliska", az "Anyóstorok" és a "mamutfogsor".

istvan-barlang_2015_kupcsiks_15_k.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 Az a fél óra, amit a tárlatvezetés időtartama alatt itt töltesz jó tesz az egészségednek is, mert a barlang levegője gyógyító hatású. A légzőszervi megbetegedésekben szenvedők kúraszerűen használják a barlang pihenőtermét. 

istvan-barlang_ks_15_masolata.JPG

Fotó: #hellomiskolc

 

A járatok hossza több, mint 1 km, a szabadon bejárható szakasz 170 méter. Felfedezésének története egyébként legalább olyan izgalmas, amilyen látványos az üregrendszer belül. Állítólag egy kutya találta, aki véletlenül esett a barlang egyik üregébe. Ez az üreg később a Kutya-lyuk nevet kapta.

TIPPEK: 2017. márciusában a Barlangok hónapja programsorozat keretében a Szent István-cseppkőbarlang kedvezményesen látogatható.

A Miskolc Pass turisztikai kártyával érkező személy részére a barlanglátogatás egyszer ingyenes az egyik lillafüredi barlangba. A Miskolc Pass Classic kedvezménykártya birtokosa 15%-os kedvezménnyel látogathatja meg a barlangot.

További információ: Szent István-Cseppkőbarlang (hellomiskolc.hu) 

 

2. A BARLANG, AMIBEN ÚSZHATSZ IS: A MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐ

 

 A Miskolctapolca Barlangfürdő a természet csodája Európa közepén. Egy olyan labirintus, amelyet a hegy mélyéről fakadó víz táplál. Ebben a barlangban feledhetetlen élmény megmártózni! A Barlangfürdőben ráadásul izgalmas termeket is találhatsz.

barlangfurdo_kedves_csaba_168_k.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 Az egyik ilyen a Csillagteremnek hívott visszhangos, különleges fénymegoldásokkal és csillagos plafonnal épített medenceterem. A Barlangfürdő minden évszakban látogatható, nyáron a kültéri fürdőhelyszínek is kinyitnak. Bizonyos alkalmakkor, akár éjszaka is úszkálhatsz benne. Idén az első ilyen lehetőség idén március 18-án lesz.

 

További információ: Miskolctapolca Barlangfürdő (hellomiskolc.hu)

TIPP: a Miskolctapolca Barlangfürdő egyszer ingyenesen látogatható a Miskolc Pass turisztikai kártya tulajdonosoknak. Miskolc Pass Classic kedvezménykártyával százalékos kedvezmény jár a belépő árából.

 

3. AHOL ŐSEINK LAKTAK EGYKOR: A SZELETA-BARLANG

 

 A Miskolchoz talán legközelebb elhelyezkedő legnagyobb történelmi múltra visszatekintő barlangunk a Szeleta-barlang, amelyet az előemberek használtak lakóhelynek. Ez a barlang az első barlangi ásatások helyszíne. Őseink egykori hasznos eszközei: kőbalták, kőpengék, agancseszközök, csontárak és kerámiamaradványok kerültek innen elő.

szeleta-dolka-gerinc_7_20160522_jz_k.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 A barlang több szempontból is ideális kirándulócélpont. Szabadon látogatható, a bejárata látványos és hatalmas. A hozzá vezető útvonal, az erdőn vezet végig egy-két pihenővel. A bejárata a tengerszint feletti 347 méteres magasságban található, ahonnan felejthetetlen kilátás nyílik a Bükk-hegységre, Hámorra és a mesebeli Palotaszállóra. 

További információ: Szeleta-barlang (hellomiskolc.hu)

 

4. AMI A KÖLTŐKET IS MEGIHLETTE: AZ ANNA-BARLANG

 

 Az Anna-barlang Lillafüred egyik legérdekesebb barlangja, mivel képződményei egyedülálló mésztufa képződmények. Nemcsak cseppkövekben gyönyörködhetsz ittjártadkor, hanem megkövesedett fagallyakban, növényi termésekben és levéllenyomatokban. A fadarabokra, gyökerekre kirakódott mésztufa csontszövethez vagy csipkéhez hasonló. Egyes üregekben kis denevérek is laknak, amelyek legtöbbször békésen szundítanak a látogatók érkezésekor.

anna-barlang_nj_1_2.JPG

 Ahogy a másik lillafüredi barlangban, itt is sokféle fantázianévvel illették a vendégek a különös formákat az évek során. Megtalálhatod például Éva almafáját és Jézus Szívét. A barlang mélyére pedig egy titokzatos hármas kapu vezet el. Attól függően, hogy melyik kapun haladsz át a mennyországba vagy a pokolba juthatsz a babona szerint.

 Az Anna-barlang egyébként minden bizonnyal ihletett adhatott József Attila Ódájához, amelyben a lillafüredi táj a szerelem metaforájává válik.

További információ: Anna-barlang

TIPPEK: 2017. márciusában a Barlangok hónapja programsorozat keretében az Anna-barlang kedvezményesen látogatható.

A Miskolc Pass turisztikai kártyával érkező személy részére a barlanglátogatás egyszer ingyenes az egyik lillafüredi barlangba. A Miskolc Pass Classic kedvezménykártya birtokosa 15%-os százalékos kedvezménnyel látogathatja meg a barlangot.

 

5. KIRÁNDULÓK NAGY KEDVENCE: A KECSKE-LYUK

 

 A városhatárunktól körülbelül egy kilométerre kereshetsz fel egy fokozottan védett mészkőbarlangot, amelyet a helyiek a jellegzetes háromszög alakú bejáratáról Kecske-lyuknak neveztek el.

 A barlang könnyen megközelíthető a Herman Ottó Emlékpark helyétől indulva a piros keresztet, majd a piros barlang jelzést követve. Népszerű kezdőpontja vagy végállomása a bükki kirándulásoknak.

kecske-lyuk_br_3_20160525_jz_k.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 Az előtere szabadon látogatható. Ahhoz, hogy egy kicsit mélyebben is körülnézz a csarnokban, elemlámpát érdemes vinned magaddal. 100 méterig bármilyen ruhában járható. A magas és csarnokszerű bejárat után azonban egy elszűkülő folyosó következik, amelyen már csak akkor mássz át, ha merészebb vagy barlangi túravezetővel mész. Belül hullámkagylók, cseppkőlefolyás tarkítja az utad.

 Az üregrendszerben védett denevérkolónia és pókfauna is megbújik, így a rovaroktól, denevérektől félőknek a kültéri gyönyörködést javasoljuk!

 

6. AHOL ŐSKORI EMBERMARADVÁNYT IS TALÁLTAK: A BALLA-BARLANG

 

 Már messziről látható Répáshuta határában egy különleges barlang, mely egy bérc lejtőjén nyílik, 566 méteres tengerszint feletti magasságban. Ahogy a Kecske-lyuk esetében ajánlottuk az elemlámpa elengedhetetlen kelléké válhat.

balla-barlang.jpg

Kép forrása: Szenti Tamás/Czina Tivadar - Wikimedia Commons

 

 A barlang előcsarnoka már önmaga is egy szépséges fotótéma, így itt jártunkban ne hagyjuk otthon a telefonunkat, fényképezőgépünket.

 A nyolcvanas évek óta fokozottan védett, és 2013-tól régészeti szempontból jelentős. Érdekessége, hogy az országban legelőször itt találtak őskőkori emberi maradványokat. A több mint száz éve végzett ásatások során továbbá barlangi medve, hiéna és ősbölény csontjai is előkerültek.

 

+ 2 VÉDETT CSEPPKŐKINCSEK AZ EXTRÉM TÚRÁK KEDVELŐINEK: a Bolhási - és a Létrási - víznyelőbarlang 

 

 A Barlangok-hónapja programsorozat ideje alatt kalandos túrákat is rendeznek egy-egy különleges üregrendszerben. Kettő ilyen túra, amely Miskolcról is egy szuper célpont lehet a Létrási és Bolhási-víznyelőbarlang megismerése overálos túra keretében, március 18-án és 19-én.

bolhasiviznyelo.jpg

Kép forrása: bnpi.hu

 

 A Létrási-víznyelőbarlangot a Fazola-kohótól induló útvonalon lehet felkeresni. A nyolcvanas évek óta fokozottan védett barlang. Labirintusszerű járatai összességében majdnem 3 km hosszan nyúlnak el a hegy mélyében. Cseppkő szépségeket tartogat azok számára, akik engedélyt kapnak a belépéshez. A közlekedést benne több helyen létrák és vashidak segítik.

 A Bolhási-víznyelőbarlang a Jávorkút felé vezető útnál a Bolhási-rétről nyílik. Kívülről nem annyira látványos. Belül annál inkább: csodaszép cseppkövek látványával leszel gazdagabb.

 A víznyelőbarlang felfedezését az igazi kalandoroknak (és a barlangászásban tapasztaltabbaknak) javasoljuk. Sisakot, fejlámpát, overált a túravezető biztosít, ugyanakkor lélekben érdemes felkészülni az extrém és cseppet vizes élményre!

További információ:  Extrém overálos barlangtúra a Bolhási-víznyelőbarlangban (hellomiskolc.hu), Extrém overálos barlangtúra a Létrási-víznyelőbarlanban (hellomiskolc.hu), Barlangok-hónapja (bnpi)

A cikkben közölt információkhoz a magyarnemzetiparkok.hu kiadványát használtuk fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr7112326647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása