Miért pislog a kocsonyában a béka?
2017. január 27. írta: EmeseT

Miért pislog a kocsonyában a béka?

 Nemsokára jön az a három nap, amikor Miskolcon mindent a békák és kocsonyák lepnek el. Február 17 és 19. között ismét megrendezik városunkban a Kocsonya Farsangot, Magyarország legnagyobb téli gasztrofesztiválját.

  Sokaknak furcsa lehet, hogy a miskolci kocsonyát békákkal ünneplik, pedig még egy helyi mondás is szól erről: „Pislog mint béka a miskolci kocsonyában.” Vajon, hogyan került a kocsonyába a béka? 

kocsonya_pisak_daniel_5.JPG

Fotó: #hellomiskolc

 

 A miskolci kocsonya története a 18. századig vezethető vissza, de városunkban ennél már sokkal régebben készíthettek és ehettek kocsonyát. Az első emlékünk a miskolci kocsonyáról egy 1790-es tanúkihallgatási jegyzőkönyv részlete arról, hogy a piacon egy Mária nevű asszony kocsonyát árult.

 A 19. és 20. századik fordulóján történt valami a "kocsonyatörténelemben", mivel rengeteg képeslap járta be az országot, amely a miskolci kocsonyát mutatta be, ahogy egy béka üldögél benne. Hollóházán is készítettek kocsonyás, békás porcelántányért "Miskolci emlék felirattal". Akkoriban jelent meg Szendrei János Miskolcról szóló könyve, melyben részletesen leírja a kocsonyában üldögélő béka "eredettörténetét".

kocsonya_dobozban_kupcsik_s_3.jpg

Fotó: #hellomiskolc

 

 E szerint Miskolcra a Szentpéteri kapuba gömböri, tót fuvarosok érkeztek, akiket az akkori népies nevükön csak furmányosoknak hívtak. Ezek a furmányosok betértek a Magyar huszár nevű vendégfogadóba, ahol egy Potyka Kati becenevű asszony dolgozott mint kocsmárosné.

 A furmányosok szerettek volna egy tányér kocsonyát enni, amit Potyka Kati készségesen fel is hozott a pincéből. Az egyik tót furmányos elé tette, aki először meg akarta enni - pontosabban "konzumálni" - a tányér közepén található húst, de hamar észrevette, hogy a húsnak szeme van, és visszanéz. A hús nem volt más, mint egy "izmos termetű béka", mely "belefagyott", illetve beleragadt a zselés állagú kocsonyába. A történet végül happy enddel zárult. Potyka Kati a tűzhely fölött felmelegítette a tányér kocsonyát, és kiszabadult a béka, amely ezután kultikussá vált a miskolciak szemében.

pislogmint.jpg

Kép forrása: dka.oszk.hu. Régi miskolci képeslapon pislog a kocsonyába fagyott béka.

 

A szájhagyomány útján is tovaszálló történet terjedt úgy is, hogy a Három rózsában, a Vörös rákban, a Zöldfa vendéglőben, a Böczögő Koronában vagy valamelyik avasi vagy tetemvári pincében esett meg. Egyik ilyen elbeszélés szerint 1848-ban fordult elő, hogy az avasi pince előterében kocsonyát talált egy képviselő, amiben a húsdarabot egy nyárssal megbökve rémülten vette észre, hogy a hús - azaz egy béka - rápislogott.

udvozletmiskolcrol.JPG

Régi miskolci képeslap. Kép forrása: mek.oszk.hu

 

 Egy újabb verzióban egy avasi vendéglőben történt meg az incidens, hogy a tálaláskor béka nézett vissza a kocsonyából. A vendégfogadóst pedig azzal gúnyolták, hogy a szégyenében öngyilkos lett. A történet továbbadásával a főszereplő békán és kocsonyán kívül minden változott.

kocsonyakepeslap.JPG

Kép forrása: Hungaricana

 

A kocsonyával szemező áldozat a "legendák alapján" volt fuvaros, egyszerű polgár, országgyűlési képviselő. Akár igaz a történet, akár nem, Dobrossy István várostörténész szerint a miskolciak nem kételkedtek benne, hogy egy béka egyszer "belefagyott" egy tál kocsonyába. A meglepő és vicces történet pedig nagy népszerűséget hozott a békáknak, akik így csatlakoztak Miskolc jelképeihez.

TIPP: Látogass el idén olcsóbban a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangra, 2017. Magyarország legnagyobb téli gasztrofesztiváljára! 2017. február 16-ig kedvezményes áron megvásárolhatod meg a Miskolc Pass Turisztikai kártyákat, mely jelentős kedvezményeket ad a legjobb miskolci vendéglátóhelyeken és szállásokon, amellyel 15 népszerű látnivaló ingyenesen látogatható!

További információ: miskolcpass.com , miskolcikocsonyafarsang.hu

Forrás: Dobrossy István, A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története. 1745-1945.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellomiskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr8512159499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szib 2017.01.31. 10:48:00

A szólás helyesen így hangzik: Pislog, mint a miskolci kocsonya. A béka a poén benne.

EmeseT 2017.01.31. 11:01:53

@szib: Kedves szib! Valóban létezik a mondásnak így ilyen formája is. A békás verziót forrásként Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története című könyvéből vettem át, illetve a Wikipedia Kocsonya szócikkében is a békás változat szerepel, ezért inkább azt használtam a cikk írása során.
süti beállítások módosítása